Befektetés egy Jobb Jövőbe

A virág nem elég – valódi női egyenjogúságot kínáló vállalatok

2015. március 08. - Faluvégi Balázs

Nőnapon a legtöbb férfi egy virággal kedveskedik a nőknek. Nincs kétségem afelől, hogy a legtöbben jószándékkal teszik ezt, és valóban törekednek arra, hogy a másik nem képviselői nemcsak március 8-án, de az év többi napján is minél boldogabb életet élhessenek. Mégis ha megnézzük, hogy egy embernek mennyivel kisebb esélye van a munkája, üzletépítése, karrierje során csak azért, mert nőnek született, akkor láthatjuk, hogy van még teendőnk bőven. Néhány egészen megdöbbentő szám: 

  • A világ szegényeinek a 70%-a nő, és 30%-a férfi. Így nőként 2,33-szoros az esélye, hogy önállóan az alapvető életfeltételekhez szükséges jövedelemhez hozzájusson. 
  • Amíg a nők végzik az összes munkaóra kétharmadát, a teljes jövedelemnek mindössze 10%-át (!) kapják meg. 
  • A világon percenként 27 olyan házaságkötés történik, ahol a menyasszony nem szabadon választotta meg a partnerét. Érthető módon nekik később saját anyagi háttér megalapozására és önálló szakmai pályafutás felépítésére sem lesz lehtőségük, így életük végéig kiszolgáltatottak maradnak. 
  • Globális szinten a parlamenti székeknek mindössze a 22%-án foglalnak helyet hölgyek. Magyarországon ugyanez az arány nem éri el a 10%-ot sem, és romlik. (Hazánk amúgy is gyászosan szerepel a női egyenjogúság területén. A World Economic Forum kutatása alapján a világ országai között  a 93. (!) helyen szerepelünk, Szváziföld és Azerbajdzsán között, amíg Ruanda képes volt a 7., vagy Bulgária a 22. helyet megszerezni.) 
  • A Föld gazdasági vezetőinek csak 8%-a nő. 
  • Több mint 100 olyan ország van jelenleg is a világon, ahol a törvények kifejezetten tiltják, vagy érdemben korlátozzák a nők gazdasági életben történő részvételét. 
  • Még az olyan országokban is, mint az Egyesült Államok, a nagyvállalatok vezetőinek hajlamosabbak férfiakat választani. Az S&P 500, vagyis a legnagyobb 500 amerikai tőzsdei vállalatból mindössze 23-nak van női vezérigazgatója, ami kevesebb mint 5%. 

Bár az elmúlt évtizedekben történt javulás, de ezek viszonylag kicsik voltak, így a nemek közötti esélyegyenlőség a legtöbb országban továbbra is csak álom maradt. Pedig a női vezetők mostanra már számtalanszor bizonyítottak. Csak egy pár példa a leglátványosabbak közül: 

  • Marissa Mayer még negyvenéves sincs, de a Google-nél már számos vezetői posztot betöltött. Amikor a Google térképeken keresünk valamit, útvonalat jelülünk be, illetve az utcanézetet használjuk, annak a lehetősége nem kis részben éppen neki köszönhető. Mayer hamarosan három éve vezeti a Yahoo netes óriást, ahol sikerült megfordítania a hanyatlást, fontos akvizíciókat vitt véghez és alaposan átalakította a tartalomszolgálatást is. 

marissa-mayer-yahoo-001.jpg

  • Sheryl Sandberg a Facebook operatív igazgatója, az egymilliárd tag feletti közösségi oldalt üzemeltető vállalkozás második embere. Korábban az amerikai pénzügyminiszter kabinetfőnöke volt, amelynek során az elmúlt hatvan évben példa nélküli módon csökkentették az államadósságot jelentős növekedés mellett. Utána a Google értékesítési részlegének vezetője lett, innen kerülve a Facebook-hoz. Az irányítása alatt lett a vállalat nyereséges, került a tőzsdére, majd lett a világ harminc legértékesebb cégének egyike. 

sheryl-sandberg-hed-2014.jpg

  • Christine Lagarde a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője. Az egyik legismertebb nemzetközi jogi iroda európai vezetése után több miniszteri posztot töltött be a francia kormányban. Többek között a pénzügyminiszterit, amelynek elvégzése során a válság kezelésében és a helyzet stabilitásában nagyon fontos szerepe volt nemzetközi szinten is. Nem véletlen az IMF-be történő kinevezése sem, ahol számos ország pénzügyi összeomlásának megakadályozásában vett részt, és összességében akár 362 milliárd dollár feletti döntéshozatal első embereként. 

lagarde-christine.jpg

  • Indra Nooyi a PepsiCo elnök-vezérigazgatója, akinek a pályafutása egészen együlálló sikertörténet. Az indiában született lány 23 évesen költözött az Egyesült Államokba, majd fokozatosan lépkedett felfelé a ranglétrán több multicég termékmenedzsereként, majd stratégiai vezetőjeként. A Pepsi pénzügyi igazgatójaként a vállalat nyeresége megduplázódott. Kilenc éve elsőszámú vezető, ez idő alatt a cég értéke több mint a duplájára emelkedett, és a válságot is viszonylag könnyen átvészelték. (Apró kiegészítés, hogy maga a Pepsi nem szerepel jól az SRI alapú befektetési elemzések szűrőjén, Nooyi ugyan tett ez ellen, de egyelőre nem eleget.) 

indra_nooyi_pepsi.jpg

  • Angela Merkel-t aligha kell bemutatni bárkinek is, hiszen immáron majdnem 10 éve, hogy ő vezeti Németországot. Irányítása alatt szerezte vissza a CDU a parlamenti helyek relatív többségét, majd két újabb alkalommal nyerték meg a választásokat, illetve tudtak hatalmon maradni. Az ország vezetése során stabilizálta a gazdasági helyzetet, jelentősen csökkentette a munkanélküliséget, és kezelt számos nemzetközi konfliktust azok eszkalálódását megelőzve. Ez idő alatt ráadásul Németország elképesztően nagy lépéseket tett a környezetvédelemért, a klímaváltozás elleni harcban, illetve a megújuló energiák területén. Bár sok nemzetközi kritika éri, a németek mindenképpen elismerik vezetési képességeit, hiszen a pártok mentén történő megosztottság ellenére a lakosság 67%-a elégedett a munkájával. Ez demokráciákban nagy teljesítmény, hát még a válság alatt és utóhatásait a mai napig érezve, amikor például Francois Hollande francia miniszterelnök hasonló mutatója 10-15% környékén mozog, és a mostanra erős növekedést felmutató Amerikában Obama esetén az érték 40-50% között ingadozik. 

angela_merkel.jpg

Nagyon fontos leszögezni: nem arról van szó, hogy a női vezetők jobbak vagy rosszabbak lennének, vagy önmagában női mivoltuk határozná meg a rátermettségüket. Egyszerűen csak arról, hogy egy vállalat, vagy ország vezetésében a diverzitás, nem, kor, háttér, származás, hovatartozás, tudás, tapasztalat, személyiség, és még több más tényező növeli a kreativitást, javítja a kockázatok felismerését és kezelését, és ezek által hosszú távon jobb döntések születnek, amik gazdasági és társadalmi értékek teremtéséhez vezetnek. Ami pedig még ennél is fontosabb: az, hogy a nőknek egyenlő lehetőségeik vannak egy-egy divízió, szervezet, vagy vállalat vezetésébe eljutni, illetve ott a döntések meghozatalában ugyanolyan szavuk van, az fair és igazságos. Ez a legfontosabb és az ehhez való jog elvitathatatlan. 

Melyek azok a nagyvállalatok, ahol a valós női egyenjogúság vezetői szinten is megvalósult, vagy legalábbis érdemi és hatásos lépések történtek ennek irányában? Itt is nézzünk pár előremutató példát, elsősorban az amerikai piacról, az ottani NAFE (National Association for Female Executives – Nemzeti Szövetség a Női Vezetőkért) összesítésének az adatai alapján. Ezeknek a cégeknek a részvényeit érdemes minden SRI tudatos befektetőnek figyelőlistán tartani. 

  • Az egészségügyi szektorban tevékenykedő Aetna (AET) 16 éve van a listán. A felsővezetői szinteken 22-46% között van a nők aránya, ami az országos átlagnál eleve magasabb, de a középvezetői szinteket vizsgálva ez a súly nagyot ugrik és eléri az 58%-ot. Ezt úgy érték el, hogy létrehoztak egy nők előrejutását segítő programot, a Women’s Leadership Allience-t, mentorálási és tréneri szolgáltatásokat adva. Érdekesség még, hogy a cég a vezetői fizetéseknél olyan jellegű ösztönzőt is meghatároz, amely a nők előrejutását és esélyegyenlőségét segítőket jutalmazza. 
  • A General Mills (GIS) egy élelmiszeripari vállalat, ahol a női vezetők aránya mára elérte a 40%-ot. Még a felsővezetés és a divizíók esetén is a 30%-os minimális arányt mindenhol sikerült fenntartani, ezt számos belsős program révén érték el, főként a megfelelő vállalati kultúra kialakításával. Ez egy nagyvállalat esetén viszonylag ritka eredmény, a céget azonban ez azért még nem emeli ki a többi közül. Sokkal inkább a beszállítókkal kapcsolatos programok azok, amik különlegesek itt. Számos konkrét vállalás születik ezzel kapcsolatban és a cég mára deklaráltan adott összeget költ el női vállalkozók által birtokolt beszállítóknál. A legutolsó évben ennek összege 20%-kal nőtt. Ez sokszorosan felülmúlja a cég költségeinek növekedését. 
  • Talán előítélet, de egy informatikai-technológiai nagyvállalattól eleve nagy dolog, hogy a női egyenjogúságról szóló listákra fel tud kerülni. Az International Business Machines (IBM) még ennél is többet tud felmutatni. A cég 17 éve folyamatosan fent van a NAFE legjobb 50 céget felsorakoztató rangsorában, amelyek között az IBM-nél két kiskereskedelmi hálózatot követve egyébként a harmadik legtöbb nő sorsa dől el. Még úgy is, hogy a hölgyek aránya a vállalat teljes állományán belül csak 30%, de bármilyen mutatót is nézünk, a döntéshozatali posztokon ennél mindenhol legfeljebb 10%-kal alacsonyabb értéket találunk, és az eltérés minden esetben csupán pár százalék. Mindemellett a vállalat elsőszámú vezetője is egy hölgy, Virginia M. Rometty. Az IBM volt az első nagy cég, amelyik országos programot hirdetett – elsősorban a nőknek – a gyermekek napközbeni elhelyezéséért és a megfelelő munka-magánélet egyensúly megteremtésre érdekében. A cég eddig erre a célra 263 millió dollárt költött és mára 42 országban lévő kirendeltségét fedte le ezáltal. 
  • A DuPont (DD) vegyipari óriás az egyetlen olyan tőzsdei nagyvállalat, ahol a női közép és felsővezetők aránya nagyobb, mint az összes alkalmazott körében a nők aránya. Némileg árnyalja a képet, hogy ez is mindössze 28%-ot jelent, vagyis a vezetők háromnegyede még így is férfi. Még rosszabb a helyzet az operatív felsővezetésben, illetve a divizíók irányítói között, ahol csak minden tizedik ember nő. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a DuPont azzal legalább példát mutat, hogy az elsőszámú vezetője, Ellen J. Kullman is a kevés számú hölgy elnök-vezérigazgatók számát gyarapítja. 
  • Nagyon magas számokat találunk még az olyan cégeknél, ahol a vásárlói célcsoport kifejezetten nőkből áll. Ide tartozik például a kozmetikai iparból a L’Oreal (OR.PA), az Avon (AVP), vagy a konyhafelszereléseket áruló Williams-Sonoma (WSM). Mindhármuk esetén 60% felett van a női munkatársak aránya, de még így is csak az utóbbi cég esetén hasonlóan erősek a vezetői mutatók. Ám a legfelső vezetői szinten, az igazgatóság tagjai között itt is csak 40% a súly. A teljes vállalati szférában azonban még ez is ritka.

gender-equality.jpg

A bejegyzés végére egy nőnapi nyereményjáték. Tippelje meg, hogy hány nőt foglalkoztat az a cég, ahol a hölgy alkalmazottak száma a világ összes tőzsdei cége közül a legnagyobb! 

A nyeremény: a fent már említett Sheryl Sandberg könyve, a Dobd be magad! Nők Több Szerepben (Lean In: Women, Work and the Will to Lead), amelyet kifejezetten a hölgyeknek írt, karrierjük előrelendítésének érdekében.

dobd_be_magad_b1-450x600.jpg

A játékban az nyer, aki a valós számhoz a legközelebbi tippet adja meg. Tippelni szerda, azaz 2015. (!) március 11-e éjfélig lehet. A játékban természetesen hölgyek és urak egyaránt részt vehetnek, az utóbbiak ajándékként használhatják ezt fel, a kiküldési címet kiválasztva. A játékszabályzat itt érhető el.

Ha pedig érdekli a társadalmi igazságosság a befektetések területén, akkor iratkozzon fel Hírlevelünkre, és like-oljon minket a Facebook-on! Erről és hasonló témakörökről is lesz még szó a közeljövőben.

 

Faluvégi Balázs

A bejegyzés trackback címe:

http://bluemorphoinvestments.blog.hu/api/trackback/id/tr77249771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.