Befektetés egy Jobb Jövőbe

Blue Morpho Investments

Starbucks – valódi kávé, vagy cukros tejhabbal nyakonöntött pótlék?

2015. május 11. - Faluvégi Balázs

A Starbucks gyakran szerepel pozitív példaként a Vállalatok Társadalmi Felelősségvállalásával kapcsolatos írások között. Nagy kérdés, hogy ebből mennyi az igazság, és ez mennyire elegendő ahhoz, hogy egy SRI alapon döntő befektető a részvényt a portfóliójába helyezze. Magam is rendszeres fogyasztója vagyok a Starbucks kávéinak, és bár van a városban sok hely, ahol jobb a kávé (csak két tipp: My Little Melbourne, Madal), de a megbízható szint, és sok helyen lévő elérhetőség mégis gyakran visszavisz a hálózat egységeihez. Azt gyakran tapasztalom, hogy a cég a fogyasztók felé erősen kommunikálja az organikus alapanyagok és a helyi közösségek támogatását. A nagy kérdés, hogy mennyi ebből a PR és marketing, és mennyi a valós tartalom.

starbucks.jpg

A kérdés azért is fontos, mert a Starbucks rendszeresen belenyúl a darázsfészekbe és már-már provokálja a saját vendégeit egy-egy ellentmondásos, és társadalmilag érzékeny témakörben. Idővel azonban felmerül a gyanú, hogy a felvetések álságosak, és sokkal inkább a népszerűséghajhászás, illetve a fogyasztói lojalitás megtartásának motivációja áll ezek mögött, mintsem a valós változtatási szándék. Két éve a cég, amelyik korábban is kiállt az Egyesült Államokban kifejezetten népszerű fegyverviselés mellett, a fokozódó nyomásra egy nyílt kérést fogalmazott meg, hogy a vásárlók ne vigyenek be fegyvereket a kávézókba. A betiltást azonban meg sem merték próbálni. A lavírozást csak PR okokkal lehet magyarázni, különösen annak figyelembevételével, hogy józan ésszel mindössze egyetlen okot lehet találni, amiért bárki is fegyvert vinne egy kávézóba...

Márciusban a Starbucks egy másik kampánya okozott ellentmondásoktól terhelt vitákat. A RaceTogether akció célja az volt, hogy a vállalat felhívja a figyelmet a származás szerinti megkülönböztetés problémáira. Ez önmagában még dícséretes lenne, de ennek a módja már sokaknál kiverte a biztosítékot. A felsővezetés ugyanis arra kérte a barista-kat, hogy a vendégek poharára írják rá a #RaceTogether hashtag-et, ezáltal is kezdeményezve, hogy a vendégek, akár az alkalmazottakkal együtt megbeszéljék a bőrszín miatti megkülönböztetés problémáit. A legtöbben azonban nem tartották helyénvalónak, hogy egy ilyen érzékeny témát ennyire felületes körülmények között, ráadásul kierőszakolva, a reggeli kávézas közben beszéljen meg bárki is. Sokan arra is rámutattak, hogy a cég nyilvánvalóan a Ferguson-ból indult zavargások utáni viták hullámán hajhászta a pozitív megítélést, de a problémán aligha segített ezzel bármit is.

starbucks_whiteguilt.jpg

Sok kritika éri a céget, hogy amíg felvet, vagy akár ráerőszakol a vásárlóira fontos társadalmi egyensúlytalansággal kapcsolatos gondokat, éppen ő maga nem jár a példamutatásban elől. A Starbucks operatív felsővezetésében alig találunk olyan embert, aki ne középkorú fehér férfi lenne. A számokat azonban jobban megvizsgálva a legfelső szint kivételével a Társaság eredményei már dícséretesek. A munkavállalók 40%-a valamely kisebbség köreiből kerül ki, és a vezetők 48%-a nő, hogy csak két látványos adatot emeljek ki. Különösen pozitívak a cég azon törekvései, amely a fiatalok munkanélküliségének részbeni orvoslása érdekében tesznek. A Társadalmi lépések közben azért észre kell venni, hogy egyelőre ezek nagy része az Egyesült Államokban történik, miközben a munkatársak fele már valamely más országban segíti elő a Starbucks működését.

Corporate Governance területén a Társaság szemmel láthatóan komoly erőfeszítéseket tesz, hogy az erős elvárásoknak megfeleljen. Az Igazgatóság tele van független tagokkal és azért érezhető némi törekvés arra nézve is, hogy a diverzitás nemi, származási, de még üzleti háttér szempontjából is megvalósuljon a cég vezető testületében. Az alapítón kívül csak egy tag van még a Starbucks berkein belül. Itt van viszont több FMCG mammutvállalat volt vagy akár jelenlegi vezérigazgatója, egy IT cég kínai származású, mindössze 33 éves hölgy vezetője. Érdekes színfolt az egykori Védelmi Miniszter, a W Bush és az Obama kormányban is szolgált Robert Gates jelenléte, de itt érthető módon a szereplése vegyes megítélésű. Annál inkább előremutatónak tűnik annak a Mellody Hobson-nak a tagsága, aki afroamerikaiként tudott végiglépdelni egy alapkezelő gyakornoki állásától az elnöki székig. Emellett a Dreamworks Animation filmstúdió igazgatósági elnöke is. Érdekesség, hogy George Lucas felesége is, de ne gondoljuk, hogy ez lendítette előre karrierjét, hiszen Hobson már akkor sikeres volt, amikor először találkozott a Star Wars atyjával. A cég amúgy is magas pontszámot kapott Vállalatirányítási kérdésekben, de a kérdőjelet éppen az alapító-vezérigazgató szerepe okozza. Howard Schulz jövedelme toronymagasan túlszárnyalja az átlag fizetést, még akkor is, ha ezek részvényopciókból is származnak. Ráadásul éppen nála látni át a legkevésbé, hogy mik a teljesítményértékelés főbb szempontjai.

george_lucas_meoldy_hobson_h_2013.jpg

Egy főként kávéból álló termékpalettájú, a világ számos pontjára élelmiszert szállító cégnél az alapanyagok és a környezetterhelés kérdése talán még inkább fontosabb kérdés, mint a fentiek. A cég nem árul zsákbamacskát, és nagyon specifikus, határidővel ellátott célokat tesz közzé, és nem szégyelli bevallani, ha valamely vállalását nem tudta időre teljesíteni. A leginkább látványos fejlődést az alapanyag beszerzésben érte el a cég, amelyik évtizedes projektje keretében elérte, hogy mára a kávé 96%-át etikus forrásból szerzi be, ráadásul ezt olyan külsős szervezetek auditálják, mint például a Fairtrade. Szintén lenyűgöző, hogy a kávézók kétharmada a legmagasabb szintű ingatlan környezetvédelmi besorolás mellett működnek, igaz: a trend nem mutat javulást. A cég azonban ezt nem szégyelli bevallani, 2008-tól láthatóak a trendek, és ahol vannak a kudarcok is: például alig csökkent a fajlagos energiafogyasztás (25%-os kitűzött cél helyett csak 4,6%-kal), vagy a folyamatosan használható pohár 5%-os aránya helyett csak 1,8%-kal, mindenki más (aki nem ül le) a papírpoharat használja – bevallom ebben én is hibás vagyok. tumblr_inline_mg3epvubae1r2tb4t.jpg

Vannak ugyanakkor olyanok, akik szerint a a cég mégsem eléggé transzparens, hiszen például olyan alapadatot nem ad meg magáról, mint a carbon footprint, vagyis a tevékenységből eredő károsanyag kibocsátás, azon belül is az üvegházhatásért főként felelő CO2 mennyiség. Az összkép azonban még a kissé esetlen PR kampányok ellenére is pozitív, amit bizonyít, hogy a cég az ágazatából egyedüliként felkerült a világ legetikusabb cégeinek a listájára. A saját értékelésünk hasonlóan a pozitív, a versenytársak között mindenképpen a Starbucks viszi el a pálmát, de egy igazi, pozitív szűrést választó SRI befektető nem ragaszkodik egyetlen ágazathoz sem, és a teljes spektrumot nézi. Ezen a Seattle központú kávézó óriás pedig az előkelő második vonalhoz tartozik: számos példamutatással, de azért nem minden esetben tökéletesen pozitív vagy legalább átlatható társadalmi és környezeti hatással.

Egy bekezdés erejéig a blog-ban is érdemes kitérnem arra, hogy a cég jelenleg mennyire érdekes a befektetők számára fundamentális, illetve technikai oldalról. A cég népszerűsége bizony az árfolyamban is meglátszik. A P/E a 30-as számot közelíti, amit a növekedés csak az optimista forgatókönyvek mellett igazol, és bármely értékeltségi mutatót is nézzük, hasonló következtetésre jutunk. A stabil cash-flow ugyan megnyugtató, de bármely DCF-modell sem mutatja, hogy ezek ugrásszerű növekedése sokkal jöbb helyzetet teremtene a mostaninál belátható időn belül. Óvatos becslésem alapján a részvény árfolyamának legalább 18%-kal lejebb kellene lenni, hogy fundamentális alapon megfontoljam a vásárlását. 

screenshot_2015-05-11_12_01_42.png

A feszített értékelést relatíve valamelyest indokolja ugyan az, hogy a cég igazi versenytárs nélkül, kifejezetten prémium ügyfélbázis mellett működik, és a terjeszkedés sem látszik megállni. Az üzletek száma duplája a következő versenytársnak, az itthon kevésbé ismert, gyorsan eltűnt Dunkin Donuts-nak, és a márka értéke globális szinten a sokszorosa akár hozzájuk, akár például a Costa Coffee-hoz mérve. A név elviszi a hátán az árfolyamot is, a januári kitörést követően egy élő trend által az új csúcsok közelében van a kurzus, de némi intézményi disztribúció azonban már megjelent. A befektetők egész egyszerűen már minden pozitívumot beáraztak a papírba, és bár a kockázatok az átlagnál kisebbek, ezekkel mintha alig törődnének. 

A Starbucks a mainstream-et jelentő nagyvállalati szegmensből ESG szempontból a legjobb vállalatok közé tudott kerülni. Ugyan még ez sem volt elég, hogy a pozitív szűrésű lista illusztris társagába tudjon kerülni, de az előszobába eljutott. A többség így is példát vehetne róluk. Ez azonban még kevés ahhoz, hogy egy jól gondozott SRI portfólióba kerüljön a részvény, már csak azért is, mert az értékeltség sem túl vonzó, semmiképpen sem mondható, hogy olcsón lehetne megkapni a piacon a papírokat. Bár az év elején új lendületet kapó trend még él, de az intézményi disztribúció érdemi erősödése itt is óvatosságra hív fel minden józan, koffeinmámortól mentes befektetőt. Én egy darabig még biztosan kerülni fogom a részvényt. 

A cég eredményeit továbbra is követjük, és időről időre – sok más tipp mellett – a Starbucks-ról is szerepelhetnek majd hírek, ezért érdemes a Facebook oldalunkat követni. Biztos vagyok benne, hogy nem utoljára írok a cégről. Kellemes Kávézást kívánok mindenkinek!

 

Faluvégi Balázs

A bejegyzés trackback címe:

https://bluemorphoinvestments.blog.hu/api/trackback/id/tr977449648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása