Muhammad Yunus tudja miről beszél (és persze miről ír). Élete nagyrészét ugyanis annak áldozta, hogy minél több embert emeljen ki a nyomorból a világ egyik legtöbb szegény emberével rendelkező Bangladesben. Aki azt hinné, hogy egy lepelben a bádogvárosban mászkáló, végtelen önzetlen, Gandhi, vagy Terézanya szerű figuráról van szó, nagyot téved. Yunus egy igazi üzletember, aki az Egyesült Államok egyik legjobb egyetemén szerzett PhD-t közgazdaságtanból, és egy folyamatosan nyereséges, 2,3 milliárd dolláros mérlegfőösszegű bankot épített fel a semmiből, több más cég mellett. A célja és az eredményei között az előítéletekkel szemben pedig nemhogy ellentét, hanem éppen ellenkezőleg: egymást erősítő hatás állt fent. Az általa létrehozott példa ékes bizonyítéka annak, hogy miért működik az SRI is. Rengeteget tanulhatunk tőle, még az is elég, ha elolvassuk egy-egy könyvét.
A legjobb mégis az, ha nem is egyet, hanem egyből hármat olvasunk el. Ezek között van ugyan némi átfedés, mégis más-más történetet mesél el Yunus, a saját, pontosabban az általa alapított vállalatok eseteit feldolgozva. A csoport zászlóshajója a világhíressé vált Grameen Bank, amely a mikrohitelezés elterjesztője lett először Bangladesben, aztán a világ számos más pontján. A mikrohitelezés lényege, hogy hagyományos szemüveggel nézve teljesen hitelképtelen, nagyon-nagyon szegény embereknek nyújt kölcsönt, bármilyen fedezet nélkül. Finanszírozói oldalról ez ijesztőnek és reménytelennek tűnik, de Yunus és csapata mégis működővé tette a rendszert. A hitelfelvevőket ötös csoportokba rendezve, egymásra utalt fizetési fegyelemre építve érte el, hogy a visszafizetési ráta kiugróan magas legyen. Pedig a kamatláb jellemzően nagyon magas volt, már a kezdetektől fogva. Még érdekesebb, hogy az ügyfelek oroszlánrésze nő, akik a megfigyelései szerint sokkal gazdaságosabban osztották be a pénz, mint a férfiak. Ezáltal nemcsak anyagi oldalon, hanem a nemek közötti egyenlőség oldalán is hatalmas eredményeket ért el Yunus.
A Grameen Bank sikerén felbuzdulva további cégeket indított el, minden esetben a célcsoportot a legszegényebbek képezték, azzal a fő céllal, hogy az ő nyomorból való kiemelkedésükhöz járuljanak hozzá. Ezek a cégek – főleg a vidéki Bangladesben - nagyon elterjedté váltak. Yunus sikerét jelzi, hogy számos nagy nemzetközi céggel sikerült megegyezni, amelyek finanszírozást, szakértelmet és technológiát adtak, amíg a Grameen a helyismeretet és az üzleti modellt adta az egyes projektekhez. Így lett például az ország elsőszámú mobilszolgáltója a Grameen Telecom, amelynek egyik tulajdonosa a Telenor, és amely mára Banglades legnagyobb adófizetője is egyben. Vagy ott van a Danone-al közösen indított joghurt gyár és forgalmazó cég, amelynek fő célja, hogy fontos vitaminokat jutasson el a máskülönben alultáplált bangladesi gyermekek számára. A gyenge infrastruktúra megkövetelte és a mai napig is megköveteli a személyes értékesítést, ezért a csoport szinte minden tagjának alapvető lételeme, hogy együttműködjen a falvak kis helyi közösségeivel. A fejlettség olyan alacsony szintű (volt), hogy sok helyen még az elektromosság sem volt bevezetve. Erre az SRI szíveket még inkább megdobogtató, és természetes megoldást találtak ki Yunus-ék: napelemeket biztosítottak a helyi lakosság részére. 2015 májusáig a telepített napelem rendszere száma meghaladta az 1,6 milliót! Összehasonlításképpen: a magyar hivatalos (!) statisztikák szerint a tavalyi nagy ugrás ellenére még mindig kevesebb, mint 9000 otthont látnak el árammal napelemek. Még ha bele is kalkuláljuk, hogy Banglades lakossága tizenhatszorosa Magyarországénak, a lemaradás akkor is szégyenteljes (egyébként Európa átlagához, vagy akár a környező országokhoz képest, de ez már egy másik történet).
Yunus sikerei olyan nagyok voltak, hogy 2006-ban megkapta a Béke Nobel-díjat is. Miért nem a közgazdaságit? – kérdezhetnénk. Ahogy ő maga mondja: a nyomor elleni sikeres küzdelem az egyik legfontosabb tényező a fegyveres konfiktusok elkerülésének útján. És valóban: bár az ország a mai napig egy ingatag demokrácia, de a természeti katasztrófák és a gazdasági nehézségek ellenére a fegyveres összecsapások mára nagyon ritkává váltak, aminek minden bizonnyal köze van a Grameen Bank és a cégcsoport eredményeinek is. Banglades kapcsán érdemes megjegyezni, hogy az országnak már 1991-ben volt női miniszterelnöke, és jelenleg is a hölgyek közül kerül ki a kormányfő. Ez egy olyan eredmény, amellyel nem egy fejlett vagy akár feltörekvő ország a mai napig adós maradt, például hazánk is.
Mit is jelent a Yunus által feltalált, kifejlesztett és sikerre vitt „Social Business” („Szociális Üzlet”) fogalma pontosan? A legtöbb vállalat elsősorban, de még ma is akár kizárólag a tulajdonosok érdekeit tartja szem előtt és a fő, vagy egyetlen célja a profit maximalizálása. A Grameen Bank megalkotásakor a fő cél eleve nem ez volt, hanem a szegények megsegítése, hogy kiemelkedhessenek a nyomorból. A pénz folyosításakor annak társadalmi hasznát vizsgálták, a megítélés ez alapján zajlott le, és így sokkal többen is kölcsönhöz juthattak, amiből mikrovállalkozást elindítva elindulhattak a prosperitás (eleinte mindenképpen) rögös útján. Ha nem kapnak mikrokölcsönt, esélyük sem lett volna, hogy kitörjenek. Joggal merül fel ugyanakkor a kérdés, hogy a szegények megsegítése nem inkább az állam, vagy ha ez nem tudja ellátni ezt, akkor a non profit szervezetek feladata? Miért választotta Yunus az üzleti formát és miért nem támogatás, vagy jótékonykodás formájában igyekezett segíteni? Az ok kettős, és ezeket Yunus főleg a második népszerű könyvében fejti ki. A legfontosabb, hogy semmiképpen sem könyöradományt szeretne eljuttatni a szegényeknek. A hetvenes évektől azt tapasztalta, hogy szinte minden emberben megvan a vállalkozó szellem, vagy a hajlam a dolgok megújítására, kijavítására, fejlesztésére. Mindenki elgondolkozik azon, hogy miként tudna valamit jobbá tenni, ezek között természetesen a saját és családjának életkörülményeit is. A legnagyobb nyomorban élőknek azonban nincs meg sem a kezdőtőkéjük, sem a tudásuk, illetve az első lépéshez a bátorságuk. Lényegében a kezdőlökést kell csak nekik megadni, és onnantól már maguktól is tudnak fejlődni, legalább részben. Ez a gondolatmenet egy jótékony szervezeten aligha tudott volna végigmenni. A másik ok pedig még inkább gyakorlatias: ha az üzleti modell jó, és a cash-flow pozitív, akkor a szervezet magától is fenn tud maradni, illetve további területekre terjeszkedve még több emberen tud segíteni...és pontosan ez történt, a Grameen Bankból kinőtt cégek mára tízmilliós nagyságrendben segítettek embereken Bangladesben, és a világ számos más pontján.
A fentieket másképpen megfogalmazva: a Social Business jótékony célokat szolgál, de önfenntartó, és értékteremtésre motiválja azokat, akiket támogat. Ezzel szemben egy alapítvány a jótékony célok megvalósítása közben nem tud önnfentartó lenni (rendszeresen támogatókra szorul), és nem feltétlenül képes olyan erős motivációs erőt sem nyújtani, mint Yunus modellje. Egy tipikus „oldschool” vállalat pedig nem is törődik a jótékony célokkal egyáltalán. Akik követik a Blog-ot és fogékonyak a Társadalmi és Környezetvédelmi szempontól is hasznos befektetésekre, azoknak van egy rossz hírem is: a Grameen csoport részvényei a nagyközönségnek nem elérhetőek (főként a segítő multicégek, illetve a helyi lakosság kezében vannak), de még ha be is lehetne szállni, akkor is sokak számára egy kizáró tényező lenne.
Yunus ugyanis a Social Business fogalma alatt nem ugyanazt érti, mint amit az SRI befektetők a hasznosságon. Az első esetben kizárólag a társadalmi céloknak van jelentősége, az üzleti szemlélet csak a motivációban, illetve az önfenntartásban jelenik meg. Az utóbbi esetben ugyanakkor azt az elvet valljuk, hogy a profit termelés és a hasznosság a pozitív szűrésű vállalatoknál nemhogy nem zárja ki egymást, de még erősíti is. SRI szempontból tehát azzal az egyik alapelvvel, miszerint minden profit visszaforgatásra kerül, már kevésbé értek egyet. Egy SRI alapú befektető számára a saját hozama is fontos tényező. Nem zárja ki a kettő egymást, ahogy Yunus is nyereséges cégeket hozott létre (csak ő nem fizet osztalékot). A különbség egy fő okból adódik.
Természetes, hogy egy nagyon szegényeknek szolgáltatásokat nyújtandó vállalatot az üzleti nyereség szempontjából másképpen is kell megítélni. Ha az adott cég célcsoportja nem a ranglétra alján van, ez vélhetően kevésbé szempont, miközben a tevékenység igenis tud hasznos lenni. Erre jó példa a nemrég elemzett Tesla, amely globális viszonylatban a leggazdagabbaknak készít prémiumkategóriás autókat, környezetvédelmi szempontból mégis nagyon hasznos tevékenységet folytat, önnfentartó módon, és mindezidáig minden stakeholder-nek hasznos formában.
A három könyv nagyon jól strukturált, a fejezetek és a gondolatmenet jól követhető, és áttekinthető. A nyelvezet kifejezetten barátságos, nagyon is érződik, hogy Yunus élete nagy részében nem Harvard-on végzett, szakzsargonokba belefulladó topmenedzserekkel töltötte az idejét. Talán egy kicsit zavaró, hogy helyenként a sztorizgatás, néhány általánosság túlsulykolása, valamint az, hogy a motivációnak – főként az új Socal Business vállalkozások indítása terén – túl nagy súlyt adott a szerző. Ez azonban csak apróság, és nagyon is meg lehet érteni, hiszen lenyűgöző, hogy Yunus még hetvenen is túl milyen energiával győzi meg az embereket, legyen az egy Dhaka-ban élő koldus, vagy egy francia felsővezető, hogy érdemes a hasonló projektekben résztvenni. Ez az apró hiba, így nagyon is elnézhető.
Yunus összesen három könyvet írt a nagyközönségnek, néhány év eltéréssel. Aki teheti és ideje engedi, annak mindegyikat ajánlom. Az elsőben (Banker to the Poor) kifejezetten a Bank felfuttatásáról ír, helyenként a technikai részletekbe is betekintést nyújtva. A másodikban (Creating a World Without Poverty) már a Social Business-ek globális szintű elterjesztéséről szóló vízióját is kifejti, és sokat ír a Danone-al kapcsolatos közös vállalatuk szüetéséről. A harmadik (Building Social Business) két okból is érdekes. Egyrészt itt már pár év távlatából levonja a Joghurt üzlet egyes tanulságait, másrészt kicsit specifikusabb tanácsokat ad azoknak, akik Social Business indításán törik a fejüket. Ha választani kell, talán ez utolsó a leginkább érdekes és szerteágazó, így ezt ajánlom a leginkább.
Egy SRI befektetőnek – a fenti, osztalékhiánnyal kapcsolatos intelem figyelembevétele mellett – az emberi oldal miatt érdemes a leginkább elolvasni Yunus könyveit. Nagyon sokat lehet tanulni abból, hogy miként volt képes az alapító a kis tulajdonosokat, a külföldről érkezett, vagy a belső ranglétrán előre lépkedett felsővezetőket, a viszonteladókat, és a vevőket motiválni és fejleszteni. Nagyon sok múlt azon, hogy sikerült egy pozitív, megújulásra képes, tenni akaró vállalati kultúrát kialakítani. Persze ezt a könyvből csak másodkézből tudjuk meg, de az eredmények magukért beszélnek. Egy SRI befektetőnek olyan szemmel is tudnia kell kiválasztania a megfelelő részvényeket, ahol hasonló közeg, hangulat, tudás és hozzáállás, hasonló fejlődési ütemet indukálhat.
Ha szeretne a további Blog bejegyzésekről értesítést kapni, iratkozzon fel Hírlevelünkre!
Faluvégi Balázs
